Science Expo 2024: bemutatkozott a BrainVisionCenter

A BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont is részt vett 2024-ben a Science Expón, amelyet november 21-23. között rendeztek meg a világ egyik legjelentősebb tudománypolitikai konferenciája, a World Science Forum társrendezvényeként. Az esemény helyszíne a Szépművészeti Múzeum volt, ahol a magyar tudomány, kutatás és tehetséggondozás kiemelkedő eredményeit mutatták be látványos és közérthető módon.

A BVC izgalmas eszközökkel és innovatív technológiákkal várta az érdeklődőket. A VR standnál bemutattuk a Moculus névre keresztelt, egerek számára fejlesztett virtuális valóság szemüveget, amely forradalmasíthatja a neurobiológiai kutatásokat, és új perspektívát nyújt az emberi agy megértéséhez is. Ugyanitt lehetőség nyílt kipróbálni egy humán VR szemüveget, amely játékos módon szemlélteti az idegtudományi alapkutatások során használt viselkedésteszteket.

A lézer tematikájú standnál a látogatók betekinthettek a kétfoton mikroszkóptechnológia összetett világába is. Lézerszkennelő állomásunkon kollégáink bemutatták, hogyan lehet végigpásztázni komplex objektumokat, például hosszúkás idegsejteket, olyan sebességgel, amely lehetővé teszi az agyi folyamatok időbeli felbontását. A résztvevők maguk is kipróbálhatták ezt az izgalmas technológiát.

A Science Expo a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, a Nemzeti Tudósképző Akadémia, a BVC, valamint a legnagyobb hazai egyetemek együttműködésében valósult meg.

Interjú dr. Fedor Flórával az MVM Future Talks kapcsán

Dr. Fedor Flóra a BVC kutatási projekmenedzsere is felkért szakértője volt 2024-ben az MVM Future Talks ötödik évadának, ahol minden eddiginél merészebb kérdéseket feszegettek a szakértők. Az online talk show-n az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeiről és a transzhumanizmus kihívásairól osztották meg gondolataikat a magyar és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő szakértői.

A témáról a Trend FM Nap Vendége című műsorában kérdezték Flórát és Honti Pált, az MVM Future Talks tudományos és technológiai tanácsadóját. A műsorvezető Kutasi Judit.

Tovább az interjúhoz: Trend FM