Fény derül az agy titkaira – dr. Rózsa Balázs a NewTechtalk vendége

Prof. dr. Rózsa Balázs, a BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont alapítója és igazgatója vendége volt a NewTechtalk – tudomány és technológia című műsor legfrissebb adásának. A beszélgetés során személyes és szakmai történetét ismerhettük meg: hogyan vezette az idegtudomány, az orvostudomány és a fizika határterületein végzett munkája a saját kutatóintézet megalapításához, és mi inspirálta a BrainVisionCenter létrehozásában. Szó esett arról is, hogyan lehet a különböző tudományterületek tudását a gyakorlatban ötvözni, milyen kihívásokat rejt ez az interdiszciplináris megközelítés, és milyen tudományos áttöréseket sikerült eddig elérnünk az intézetben. Kiemelt szerepet kapott a látás helyreállításának kérdése, amelyhez neurofotonikai technológiáink és agyi képalkotó rendszereink új lehetőségeket teremtenek. A beszélgetés során szó volt a gyors 3D kétfoton képalkotás jelentőségéről, a mesterséges intelligencia és a big data kutatásban betöltött szerepéről, valamint arról, hogyan járulhatnak ezek hozzá olyan betegségek új terápiás lehetőségeihez, mint a depresszió, a demencia vagy az epilepszia.

Tovább a cikkhez: https://podcast.hu/podcast/newtechtalk/37617

Prof. Dr. Rózsa Balázs előadása a Nobel-díjasokat is felvonultató oxfordi Cortex Clubban

Büszkén osztjuk meg, hogy a BrainVisionCenter Kutatóintézet igazgatója Prof. Dr. Rózsa Balázs meghívást kapott az Oxford University világhírű Cortex Clubjába – egy olyan exkluzív tudományos közösségbe, ahol eddig számos Nobel-díjas kutató és a neurológia jövőjét formáló tudós mutathatta be legújabb felfedezéseit.

Számunkra ez nem csupán szakmai elismerés, hanem kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy munkánk a tudományos gondolkodás élvonalába tartozik — ezt a legmagasabb szintet olyan nevek fémjelzik, mint Erwin Neher, Nobel-díjas biofizikus; Wolfram Schultz, a BrainPrize kitüntetettje; és GeroMiesenböck, az optogenetika egyik megalapozója. 

Prof. Dr. Rózsa Balázs előadásában három olyan forradalmi technológiai újítást ismertetett, amelyek új korszakot nyithatnak az agykutatásban.

  • Valós idejű, 3D-s agyi képalkotás a preklinikai kutatásokban, amely hozzájárul új diagnosztikai és terápiás eljárások kifejlesztéséhez.
  • Genetikailag kódolt feszültségindikátorok, amelyek sejtszinten, valós időben mutatják meg az idegsejtek működését – áttörést hozva például az epilepsziakutatásban és a központi idegrendszerre ható gyógyszerek fejlesztésében.
  • VR-rendszer, amely lehetővé teszi, hogy természetes viselkedés közben vizsgálják az agyműködést, így sokkal pontosabb és életszerűbb eredmények születhetnek.

A megtisztelő felkérés nemcsak intézetünknek, hanem az egész magyar tudományos élet számára kiemelkedő siker, amely rávilágít arra, hogy Magyarországról is lehet olyan kiváló kutatásokat végezni, amelyek a világ legnagyobb tudományos fórumain is figyelmet kapnak.